728x90px_Csardaskiralyno_Moni_002

2018.04.04

Alapítványt hozott létre Sára Sándor filmrendező, operatőr a Galga mentén élő vagy onnan származó fiatalok alkotói és kutatói tevékenységének segítésére. A Kossuth Nagydíjas alkotó szülővárosában, Turán írták alá az általa létrehozott Feldobott Kő Alapítvány alapító okiratát. Az idén 85 éves Sára Sándor az alapítvány székhelyeként saját turai házát jelölte meg, amelyet többek között alkotóházként hasznosítanak.

Az alapítvány célja többek között ösztöndíj adományozása a Galga mentén élő vagy onnan származó fiatalok alkotó- és előadóművészeti, népművészeti vagy ehhez kapcsolódó tudományos tevékenységének megsegítésére, a Galga mentéről készített művészeti és tudományos produktumainak támogatására – mondta el Kovács Géza, a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek igazgatója, a kuratórium elnöke április 3-án az MTI-nek. Az alapítvány nevét ismertetve emlékeztetett arra, hogy Sára Sándor 1969-ben készült Feldobott kő című első saját rendezésű filmje önéletrajzi ihletésű, amelyben fiatalkori hányattatásai elevenednek meg. Édesapját internálták az 1950-es években, emiatt Sára Sándort nem vették fel a Színművészeti Főiskolára, majd elment figuránsnak, és mint fizikai munkás, már bekerülhetett. Sára Sándor föl-földobott kő volt, aki a világhír csúcsán is visszajárt Turára, ahol mindig is otthon érezte magát – mutatott rá Kovács Géza.


_D0A2419_Copy
Sára Sándor

 

Visszagondolva nehéz gyermek- és fiatalkorára, valamint tudva, hogy a Galga-mente milyen jelentőségű, hiszen ott kezdte Bartók Béla is a népzenei gyűjtését, Sára Sándor arra gondolt, hogy létrehozza az alapítványt azon fiatalok segítésére, akik onnan kerültek ki vagy ez a kutatási területük – fejtette ki a kuratórium elnöke. Az idén 85 éves alkotó az alapítvány székhelyeként saját turai házát jelölte meg, amelyet alkotóházként, művészeti és tudományos tevékenységek, képzések, találkozók helyszíneként lehet hasznosítani. Az alapítvány feladatai közé tartozik a nemzeti filmkultúra ápolása és terjesztése is, a Magyar Művészeti Akadémiával (MMA) és más szakmai szervezetekkel való együttműködés. Sára Sándor az alapítvány működéséhez az MMA rendes tagjaként számít a testület, valamint a helyi önkormányzatok, cégek támogatására is – tette hozzá Kovács Géza.

 

Az alapítvány társalapítója Tura város önkormányzata, kuratóriumának tagjai Tura közéleti jelességei, valamint Pintér Judit filmkritikus, a Duna Televízió volt filmszerkesztője. A kuratórium elnöke a szintén turai születésű Kovács Géza, a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek igazgatója, Tura díszpolgára, az Európai Előadóművészeti Liga elnöke.

 

Forrás: MTI

Fotó: Csákvári Zsigmond

596x90px_Csardaskiralyno_Moni_002

A_San_Luis_Potosi_szekesegyhaz_bejarata

2019.08.26

Guillermo Kahlót Magyarországon a világhírű festő, Frida Kahlo apjaként ismerik inkább, holott építészeti témájú fotós életművével önálló jogon is megbecsült helye van a fotótörténetben. Lenyűgöző fényképsorozatokban örökítette meg Mexikó építészeti múltját és modernizálódó jelenét a 20. század elején. Nem véletlenül viseli a Műcsarnokban rendezett Guillermo Kahlo-kiállítás a Frida országa címet, hiszen a jelentős fotográfus munkássága részben Frida Kahlo alkotói életművének is meghatározó forrása.

Tolcsvay1_R

2019.08.25

Az augusztus 20-ai rendezvények sokakat vonzanak, így nem árt, ha időben találunk olyan helyet, ahonnan gyönyörködhetünk a tűzijáték látványában anélkül, hogy nagy tömegben kellene feszengenünk. A Budapesti Nyári Fesztivál megoldást kínált erre: akik jegyet váltottak az Új Magyar Rapszódia – Magyar Mise elnevezésű koncertre, a maradandó zenei élmény mellett kényelmes székekben ülve, kivetítőn követhették a szünetben a tűzijátékot.

PMSZ_2

2019.08.25

Rancsó Dezső színművész kapta idén az Agárdy-emlékláncot a Pesti Magyar Színház társulatának szavazatai alapján. Sándor Erzsi portréja.

Berlinből Nagy-Britanniába költözött Aj Vej-vej. A világhírű kínai ellenzéki művész, aki 2015 óta családjával berlini emigrációban élt, egy korábbi interjúban azzal indokolta távozását Németországból, hogy a német társadalom zárkózottá vált. „A német kultúra annyira erős, hogy nem igazán fogad el más gondolatokat és érveket, alig van tér a nyílt vitákra, alig van tisztelet az eltérő hangok iránt”. Aj Vej-vej igen népszerű Nagy-Britanniában, 2010-ben a londoni Tate Modern múzeumban állították ki Napraforgók című installációját, amely százmillió darab kézzel festett porcelán napraforgómagból állt. Cambridge-ben is volt már kiállítása 2016-ban.

A fesztivál október 11. és 13. között a Vajdahunyad vára mögötti parkos területen lesz. A programok közt kvíz- és társasjátékok, mese- és bábelőadások is lesznek, fellép a Kolompos Zenekar, Puskás Peti és a The Biebers, Péter Szabó Szilvia és a Tárkány Művek. A rendezvényen 30 különböző kürtőskalács-készítő standdal várják a látogatókat.

Rófusz Ferenc Oscar-díjas rendező, Cservenyák László, a mátészalkai Szatmári Múzeum igazgatója és Bokor Balázs, a Magyar Hollywood Tanács elnöke kapta meg idén a Tony Curtis-díjat. Az elismeréseket a Fényes Napok rendezvénysorozat keretében adták át a mátészalkai Zsinagógában tartott ünnepi rendezvényen. A tanács programjának fókuszában idén a 73. születésnapját ünneplő Rófusz Ferenc Oscar-díjas rendező állt.

A díjat tavaly hozta létre a Magyar Hollywood Tanács olyan személyiségek elismerésére, akik a filmes hagyományok ápolásáért, a fiatal nemzedékek számára továbbörökítéséért önzetlenül tevékenykednek. A díj átadása szimbolikus is volt, hiszen a helyszín Tony Curtis szüleinek városa, Mátészalka volt.

Ötállomásos erdélyi turnéra indul ősszel Mahó Andrea. A színész-énekes koncertsorozatán neves vendégekkel lép színpadra. Az Azért vannak a jó barátok című turné szeptember 17-én indul Zilahon és október 7-én zárul Brassóban. Repertoáron lesznek dalok a Madách Színházban játszott musicalekből, de lesznek rockdalok, crossoverek is.

Az 1912 óta az Atlanti-óceán mélyén nyugvó Titanic maradványait 14 év után először kereste fel augusztus elején egy expedíció, amely nagyfelbontású képeket készített a roncsról. Az első útján egy jéghegynek ütközött és elsüllyedt luxushajó 1 Celsius fokos vízben fekszik, erős örvényeknek és változó tengeri áramlásoknak van kitéve. A roncsot a sókorrózió és a fémevő baktériumok is pusztítják. A legjelentősebb romlás a tisztek lakóhelyének, köztük a kapitány kajütjének a területén fedezhető fel. A rajongók egyik kedvence, a kapitány kádja már az enyészeté lett.

192x170px_Csardaskiralyno_Moni_002

Let's jive! címmel tart koncertet augusztus 31-én a Coquette Jazz Band a Fesztivál Színházban a Müpában. Az együttes élvezetes, táncolható jazzt játszik, akár koncertteremben, akár egy füstös kocsmában muzsikál. Kiváló hangzása, stílusos játéka, fiatalos energiája és kifinomult zenei humora nagyszerű választás azoknak is, akik most barátkoznak a jazz műfajával. Frank Roberscheuten, az egyik legkeresettebb európai swingmuzsikus vendégszólistaként csatlakozik a zenekarhoz.

lets_jive_coquette_jazz_band

Az Ostrea peregrina nevű hagyományőrző fesztivál augusztus 31-én lesz. A Vigasságok terén immár negyedik alkalommal sorra kerülő eseményen lesz hosszúkard vívóverseny, páncélos küzdelem és tüzérségi bemutató is.

Augusztus 30. és szeptember 3. között rendezik meg Budapesten a New Millennium Nemzetközi Kamarazenei Fesztivált és Mesterkurzust. A Miranda Liu hegedűművésznő által alapított új fesztivál vendége lesz Georgy Tchaidze orosz zongoraművész, aki először lép fel Magyarországon.

Életre rajzolt múlt címmel történelmi képregényfesztivál és -kiállítás lesz Esztergomban szeptember 7-én.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma