2015.06.08

Kilencvenhárom mai költő művei szerepelnek a magyar költészet egyéves termésének legjavát bemutató Szép versek 2015 című antológiában, amely minden évben hagyományosan az Ünnepi Könyvhétre jelenik meg a Magvető Kiadó gondozásában.

Szegő János, a Magvető Kiadó szerkesztője elmondta, az idei kötet összeállításakor mérlegelnie kellett, hogy a kötetbe kerülő művek viszonylag teljes képet adjanak az elmúlt év magyar költészetéről, ugyanakkor a legjobbakat válogassa ki.


"Akkor vagyok szerencsés helyzetben, amikor a két a dolog fedi egymást" - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy napjaink magyar lírájában sokféle vers születik, amelyek az idei válogatásban gyakran párbeszédbe kerültek egymással.


A szerkesztő felhívta a figyelmet arra, hogy sok generáció kapott helyet együtt a kötetben a 89 éves Vasadi Péter versei mellett a huszonéves Szenderák Bence költeményei is olvashatók benne. Jó pár év kihagyás után újra bekerült a válogatásba Bereményi Géza, Nádas Péter vagy Kukorelly Endre, aki sok év után tavaly publikálta összegyűjtött verseit.


szepv


Markó Béla és Kántor Péter egy-egy Vincent van Gogh-festményről született leíró költeménye is helyet kapott a válogatásban, amely elképzelhetetlen Ágh István vagy Oravecz Imre költeményei nélkül - mondta a szerkesztő.


Emlékeztetett arra, hogy az antológiában szereplő műveknek reflektálniuk kell az előző évek történéseire, ezért az idei válogatás sem feledkezik meg a 2014 februárjában elhunyt Borbély Szilárdról. Míg a tavalyi könyvet a tragikus hirtelenséggel elhunyt költő, író emlékének ajánlották, addig az idei kiadás a költőtársak gyászverseit tartalmazza.


"A kötetnek egyszerre kell elindítania a fiatalokat, megmutatnia a középnemzedéket és az idős alkotókat" - hangsúlyozta Szegő János, felhívva a figyelmet a kiadásban először szereplő, 1929-ben született Szili Józsefre, aki irodalomtörténészként dolgozott és csak néhány éve kezdett el verseket írni.


MTI

Gellert_1929

2019.02.20

Az 1918-ban átadott Gellért szálló szobáiban már volt telefon és cselédhívó, amely a megszokottól eltérően csak fényjelzést adott. Az eredeti épületben tenisz- és minigolfpálya is volt, amelyeket később hullám- és pezsgőfürdővé alakítottak. Ilyen és ehhez hasonló érdekességeket tudhattunk meg a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum Gellért 100 című kiállításan tartott vezetésen.

nemzeti_tancszinhaz

2019.02.20

Négyévnyi gyerekkihordásnak nevezi, és 15 évvel a Müpa megnyitása után most a Nemzeti Táncszínházat is portfóliója top épületének tartja Zoboki Gábor építész. Soha nem tudja elengedni a műveit, szakmáját épp annyira tartja művészetnek, mint iparágnak. Az általa megálmodott, vadonatúj teátrum február 15-én óriási érdeklődés közepette nyitotta meg kapuit. A tánc új otthonra talált Magyarországon.

callas_G_r
2019.02.20

A címszerep beszélő neve élvezetet jelent, de ez megtévesztő, mert Giocondának nincs sok oka az örömre. A tenor rejtegetni próbálja a kilétét, a librettista pedig álnevet használ, ám Verdi Giocondája így is az egyik legőszintébb és egyszersmind az egyik legszenvedélyesebb olasz operatragédia.

Kinek a hangja? címmel nyílt állandó kiállítás Móricz Zsigmondról egykori lakhelyén, Leányfalun. A Duna menti település ezzel ünnepli posztumusz díszpolgára születésének 140 évfordulóját

Tizennyolc kortárs zeneszerző életét dolgozta fel az az országos zenetörténeti verseny, melynek Budapesti döntőjét csaknem maximális pontszámmal nyerték a kalocsai diákok.

A Nemzeti Kulturális Alap által támogatott, Tanítványok tanítványai 1950-től napjainkig című országos zenetörténeti versenyt Varga Károly zenepedagógus, a Magyar Televízió és Rádió munkatársa, zenei könyvek írója hívta életre.

A múzeum a napokban adta át a 2011-ben ellopott, Kr. e. 1. századból származó aranyozott szarkofágot a manhattani kerületi ügyészségnek, amely továbbítja az egyiptomi kormánynak. A Metropolitan Múzeum 2017 júliusában vásárolta meg a koporsót egy magángyűjteményből, azóta egyik kiállításának központi darabja volt. Az intézményt a vásárláskor hamis eredetigazolással vezették félre. A koporsót, amely egy magas rangú egyiptomi papé volt, jelenetek és szövegek díszítik, amelyek a pap útját ábrázolják a haláltól az örökkévalóságig.

A Magyar Nemzeti Múzeum emlékülést rendez abból az alkalomból, hogy 160 éve, 1859. február 25-én Rosti Pál a nemzet múzeumának ajándékozta dél-amerikai utazásán készült fényképeit. A rendezvény 2019. február 25-én 13 órakor kezdődik a MNM Dísztermében. Pulszky Ferenc múzeumigazgatói kinevezésének 150. évfordulója alkalmából pedig március 4-én tartanak tudományos konferenciát, mely az MNM és a Pulszky Társaság – Magyar Múzeumi Egyesület közös rendezvénye.

Idén a tudomány és a technológia áll a velencei biennále nemzetközi gyermekkarneváljának fókuszában, így ebben az évben a Római Magyar Akadémia a budapesti Csodák Palotájával együtt szervez foglalkozásokat február 23. és 25. között. A négynapos program alatt, a Ca' Giustianan termeiben az előző évekhez hasonlóan tematikus foglalkozások várják a gyerekeket, amelyek ez alkalommal a tudomány témája köré épülnek. A szervezők a világ működését bemutató interaktív foglalkozássokkal készülnek, valamint felépítenek a helyszínen egy matematika, informatikai témájú kódfejtő szabadulószobát is. Magyarország negyedszerre vesz részt az olaszországi programon; 2016-ban Kecskemét városa mutatta meg sokszínű zenei kultúráját, 2017-ben és 2018-ban a Római Magyar Akadémia szervezésében pedig a MOME és a Szentendrei Skanzen mutatkozott be Velencében.

Dikun György kárpátaljai festőművész alkotásaiból nyílik kiállítás csütörtökön Budapesten a Forrás Galériában. A március 13-ig nyitva tartó tárlaton láthatók lesznek többek között a Tenyérjós, Az öreg halász és a tenger II., valamint a Pán című alkotások.

dikun_gyorgy_nyito

Jelmezes felvonulás, álarckészítés, koncert és táncelőadás is lesz az ötödik alkalommal megrendezendő farsangi karneválon a Fejér megyei Velencén feburár 23-án szombaton.

A Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója és a Gulágkutatók Nemzetközi Társasága megemlézezést tart a Kommunista Diktatúrák Áldozatainak Emléknapja alkalmából február 25-én.

A műfajok egymásba kapaszkodása, az évfordulók és az önismeret a hívószavai az idei Debreceni Tavaszi Fesztiválnak, amelyet március 16. és 27. között huszonkilencedik alkalommal rendeznek meg.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma