2019_Filharmonia_Orgonakejszakaja_728x90_002

2017.08.26

Megsokszorozta a kormány 2015-ben a kis falvak kulturális normatíváját, amely jövőre tovább emelkedik – mondta el Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár augusztus 25-én a Bőköz Fesztivál megnyitóján. A három falu: Tésenfa, Szaporca és Kémes által szervezett fesztiválon kiállítások, könnyűzenei koncertek és gasztronómiai finomságok, összesen 110 program várja a látogatókat augusztus 27-éig.

_D0A0300_Copy

A kevesebb mint 200 fős Szaporca korábban 210 ezer forintot költhetett kultúrára egy évben, a polgári kormányzat döntése alapján azonban most minden falu legalább 1,2 milliót fordíthat ugyanerre a célra. A növekedéssel összesen 1800 kistelepülés növelhette a kultúrára fordítható állami forrását, amely jövőre tovább emelkedik, mintegy 1,8 millióra – jelentette be az államtitkár. Emellett a kistelepülések ma már alkalmazhatnak egy-egy, az állam által fizetett közfoglalkoztatottat, akinek feladata, hogy a kultúrán keresztül fogja össze a helyi közösséget.

_D0A0447_Copy


„A fesztivál szervezését megelőzően megnéztük, hogy hasonlít-e az Ormánság például a kapolcsi fesztiválhelyszínekhez, az erdélyi kalotaszegi világhoz vagy a drávaközi, horvátországi magyar falvak miliőjéhez. Rájöttünk ugyan, hogy nem, de éppen ez adja a különlegességét” – fogalmazott Hoppál Péter. Arra, hogy miért van szükség a hasonló programok szervezésére, az Ormánság kényszerű Csipkerózsika-álmát hozta fel az államtitkár. Kákicsi Kiss Géza, az Ormánság írója 1937-ben készült nagy szociográfiájában a térség lejtmenetéről ír, egyúttal feltárja, milyen nagy gazdagság birtokosa ez a terület. Ezt a sokszínűséget szeretné megmutatni a második alkalommal megtartott fesztivál. „Olyan értékeket tudunk a közönség elé tárni, amelyek eredete még felfejthető: a hímzőkultúrát, a fakazettás templomokat, a tájnyelvet, a térség népdalkincsét és épített kulturális örökségét.”

 

_D0A0430_Copy


A szervezők különleges helyszíneken – köztük a szaporcai Ős-Dráva Látogatóközpontban is – várják a fesztiválra látogatókat. Az idei díszvendég az Ormánság szülötte, a decemberben 70. életévébe lépő Szatyor Győző szobrászművész, akinek három kiállítása is nyílik a fesztiválon.


_D0A0632_Copy


A rendezvényeken fellép többek között Varnus Xavér, Szirtes Edina Mókus, a Kaláka, a Hagyományok Háza és Pápai Joci zenekarával, és már látható volt a Boban Marković Orkestar, valamint a Besh o droM, illetve a fesztiválon jártak a Nemzeti Színház ifjú művészei: Vidnyánszky Attila rendezésében a szaporcai Hétöles tónál adták elő a János vitézt.


_D0A0215_Copy


Kiállítással és folyamatos vetítéssel jelentkezik Szaporcán a Cseh Tamás Archívum: a tárlat a művész pályája mellett azokat a kortársakat is bemutatja, akikkel a zenész együtt dolgozott. A különböző életszakaszokat feltárva a ’60-as évekkel indulunk, hogy bepillantsunk a képzőművész Cseh Tamás életébe, aki akkoriban rajztanárként dolgozott. Még ugyanebben az évtizedben kezdetét vette a bakonyi indiánjáték.

 

A kronologikus sorba rendezett fényképeken a zenész tordasi gyerekkora elevenedik meg, majd a Villányi és a Bartók Béla úti lakásban töltött évekről láthatunk fotókat. Szerepel továbbá egy teljes, eredeti lemezgyűjtemény, amely az Archívumból érkezett a kiállításra. Hangulatfestésként több plakát tekinthető meg, és egy 24 képből álló sorozat is látható a ’80-as évek elején készült Frontátvonulás című előadásról, valamint megismerhetjük Cseh Tamás kortársait, munkatársait is: közös fotókon tűnik fel például Jancsó Miklós és Bereményi Géza.

 

Egy csaknem háromórás videóösszeállítás is látható a kiállításon, amely egy 1974-es, műegyetemi koncertfelvétellel indul, megnézhető egy pécsi Jóslat-előadás a ’80-as évekből, végül pedig a Századik éjszaka előadása a Katona József Színházból. A felvételek között Cseh Tamás híres költőkkel való kapcsolatáról, valamint katonadalairól hallhatunk.



Takács Erzsébet

Fotó: Csákvári Zsigmond

hatarokon_at_010_R

2019.07.19

„Nem létezhet olyan helyzet, hogy a fotóriporteri szerep megelőzze az emberséget. Nincs az a kép, amiért megérné egy másik ember életét kockáztatni” – mondja a több háborús zónában járt Bielik István Pécsi József fotóművészeti ösztöndíjas fotóriporter. Túlélőkről készült fotósorozatáról, a képhez való viszonyáról és a humánum fontosságáról is mesélt nekünk.

_D0A0681_Copy
2019.07.19

1969. július 20. Ezen a napon landolt az Apollo-11 a Holdon: Neil Amstrong és Edwin „Buzz” Aldrin sétája az emberi civilizáció egyik fontos mérföldköve, az emberiség egyik legnagyszerűbb tudományos eredménye volt. Erre az eseményre emlékezik a Vasarely Múzeum Holdmúzeum 1969 című kiállítása, amelyen Vasarely néhány izgalmas kompozíciója is látható.

sziget_anno_R

2019.07.19

Világhírű zenei ikonok, extrém öltözetek és a szeretet forradalma: a Sziget fesztivál idén 27. évfordulóját ünnepli, és természetesen most is elképesztő produkciókkal várják a bulizni vágyókat augusztus 7-től.

Az Európai Űrügynökség vezetője speciális örökségvédelmi státuszt és védettséget biztosítana a jövőbeni látogatók és Hold-missziók által okozott károktól a Nyugalom tengerén annak a helynek, ahol 50 éve, 1969. július 21-én az első ember a Holdra lépett.

Paul McCartney musicalt ír Az élet csodaszép című 1946-os filmből. A 77 éves zenész először dolgozik színpadi musicalen, Frank Capra fekete-fehér filmdrámáját dolgozza át, amelyben egy öngyilkosjelöltet megment az őrangyala. A musical 2020 végén debütálhat Bill Kenwright producer szerint, aki korábban a Blood Brothers és a József és a színes, szélesvásznú álomkabát című musicaleket vitte el a londoni West Endre. A musical szövegkönyvén a Billy Elliot és Elton John életrajzi filmje, a Rocketman forgatókönyvírója, Lee Hall dolgozik, a dalszövegeket McCartneyval együtt írják.

A július 24. és 27. közötti szakmai konferencián mintegy kétszáz hazai szakember vesz részt. A négynapos országos szakmai találkozó fő témái között szerepelnek a várostervezés és örökségvédelem időszerű feladatai, a nép építészettel, benne a kastély- és várprogrammal összefüggő kérdések, a természetvédelem és a nemzeti parkok haza helyzetének áttekintése. A találkozó keretében tartják meg a Város- és Faluvédők Szövetségének közgyűlését a Református Kollégium Oratóriumában, a résztvevők emellett kirándulásokon ismerkedhetnek meg Debrecen, a bihari térség, Hajdúböszörmény és Hortobágy természeti és épített értékeivel.

Eddig nem ismert összecsapásra utalnak azok a leletek, amelyeket a csatamezőn, a szövetséges erők egykori tábori kórházának helyszínén először végzett ásatásokon tártak fel a régészek. Waterloonál Napóleon francia serege ütközött meg a szövetséges brit, németalföldi, német és porosz csapatokkal. Az egykori tábori kórház helyszínén amputált végtagok maradványaira bukkantak, továbbá puskagolyókat és egy francia ágyúgolyót is találtak. A szakértők szerint az amputációkat az egykori Mont-St-Jean tábori kórház orvosai végezték.

Kilencvenéves korában elhunyt Heller Ágnes Széchenyi-díjas filozófus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a New York-i New School for Social Research professor emeritusa. Fő kutatási területe az etika és a történetfilozófia volt. Pályája kezdetén munkáit a marxizmus és az újbaloldali gondolkodás jellemezte, később inkább posztmodern szempontból értelmezte az etikát és a modern világot, új megközelítési lehetőségeket kínált fontos társadalomelméleti problémák megoldásához. Magyarul megjelent munkái közül kiemelkedik A reneszánsz ember (1967), a Portrévázlatok az etika történetéből (1976), Az igazságosságon túl (1987), A történelem elmélete (2001), A „zsidókérdés" megoldhatatlansága (2004). 1998-ban Bicikliző majom címmel jelent meg interjú-önéletrajza, 2009-ben Rózsa Erzsébet monográfiát írt róla Se félelem, se keserűség címmel.

Szombaton kezdődik a 33. Nemzetközi Muzsikustábor, Verseny és Művészeti Fesztivál Balassagyarmaton. A Zene határok nélkül elnevezésű, július végéig tartó tábor keretében nyolc hangversenyt is adnak a hallgatók és a művésztanárok. A Kárpát-medencéből, Franciaországból és Kínából érkező negyven hallgató a Rózsavölgyi Márk Alapfokú Művészeti Iskolában öt szakon képezheti magát tovább a táborban.

zene-balassagyarmat-2019

Július 26-án tartják a Strandok éjszakáját. A 10. évét ünneplő rendezvényhez idén több mint 40 fürdő csatlakozott országszerte.

Több turnén Nick Cave vokalistája volt, és Johnny Depp kalózos válogatáslemezén is énekelt egy dalt Brooklyn egyik legvagányabb énekesnője, aki nemcsak a feminizmus mellett, hanem politika kérdésekben is felemeli a hangját. Shilpa Ray-t most Budapesten is meghallgathatjuk, hiszen július 21-én a KOBUCI Kertben koncertezik.

Idén harmadik alkalommal indul útnak a Sziget Cruisin' Partyhajó, egy igazi bulikülönlegesség a Szigeten kívül, de mégis a fesztivál részeként!

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma