Nfz_Kultura.hu_berletes_Mvasar_728x90_002

2014.03.04

Csaknem ötvenmillió forint, azaz a tavalyihoz képest tíz százalékkal több idén az a keretösszeg, amelyre határon túli magyar színházak és táncegyüttesek pályázhatnak kiemelt művészeti céljaik megvalósítására. A pályázat újdonsága, hogy lehetőséget biztosít technikai fejlesztések támogatására is.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának Kultúráért Felelős Államtitkársága segíteni kívánja, hogy egy külhoni szervezet Magyarországra vagy másik határon túli országba látogasson, ezért 2014-ben a színházak 39,75 millió forintra pályázhatnak határon túli produkció más országban történő vendégjátékának megvalósítására, koprodukció létrehozására, illetve továbbjátszására.

 

Határon túli magyar nyelvű színház támogatást nyerhet önálló produkció továbbjátszására illetve létrehozására, illetve színházi nevelési programjának létrehozására és (önállóan vagy koprodukcióban) történő továbbjátszása.

 

Az előző évekhez képest újdonság, hogy a pályázat lehetőséget biztosít technikai fejlesztések támogatására is.

 ajjajj

Táncművészeti szervezetek 9,75 millió forint keretösszegre pályázhatnak határon túli produkció vendégjátékának megvalósítására, koprodukció létrehozására.

 

A határon túli professzionális szervezetek pályázhatnak a kiemelt művészeti célok megvalósításának támogatására professzionális előadó-művészeti szervezetek részére kiírt pályázat 169,5 millió forintos keretösszegére is, így a korábbi évek gyakorlatának megfelelően a Katona József produkciós pályázaton és további három altémában. A tárca meghívásos pályázat útján szeretné erősíteni a határon túli magyar színházak anyaországi jelenlétét 33 millió forintos keretösszeggel, amely e külhoni színházak vendégjátékainak befogadását segíti.

 

A pályázat, melynek benyújtási határideje 2014. április 1., letölthető innen:

 

http://www.kormany.hu/hu/dok?type=206#!DocumentBrowse

Kulcsszavak:

papucskeszites

2019.06.17

Augusztus 17-20. között 33. alkalommal rendezik meg az ország legnagyobb népművészeti fesztiválját, a Mesterségek Ünnepét. A Budavári Palotában szervezett, hajdani vásárok hangulatát idéző fesztivál idei díszvendég Japán, kiemelt témája pedig a lábbelikészítés lesz.

Ady_Endre_a_debreceni_jogasz_R

2019.06.17

Ady Endre Zilahról hozta az első szerelem emlékét. Kincs Gyula barátságát. Életre szóló kapcsolatokat diáktársaival. A nótázást. A bort is itt kedvelte meg. S a nőket. Mi kell még?

Nikola_Tesla_Mind_from_the_Future

2019.06.17

Szakmai körökben nem szokás kedvelni az olyan kiállításokat, amelyek látványosak, szemet gyönyörködtetők, mert az a gyanú vetül rájuk, hogy szépelegnek. Szerintem azonban szükséges és fontos, hogy egy kiállítás vizuálisan is izgalmas és érdekes legyen, hiszen csak így képes igazán hatni és megmaradni a látogató emlékezetében. A szeptember 1-ig látogatható Tesla – Mind from the Future biztosan nem lesz könnyen felejtős.

Június 16-án Jens Harzer német színésznek adták át Bécsben a gyémántokkal kirakott Iffland-gyűrűt. A több mint két évszázados múltra visszatekintő, egész életre szóló kitüntetést nem zsűri ítéli oda, hanem mindenkori viselője nevezi meg végrendeletében utódját mint „a német nyelvű színjátszás legjelentősebb és legérdemesebb művészét". A februárban elhunyt Bruno Ganz svájci színész 23 éven át viselte a vasból készült, 28 apró gyémánttal és féldrágakövekkel kirakott ékszert, és ő nevezte ki Harzert utódjául.

Bulgáriában, a szmoljani Nagy László Emlékházban Ki viszi át a szerelmet. Hommage à Nagy László címmel június 18-án nyílik állandó kiállítás. A tárlatot a Bolgár Köztársaság kulturális minisztere, Boil Banov, az esemény védnöke nyitja meg.

Teotihuacán mexikói romvárosban talált leletek arra utalnak, hogy a maják vezetői a város nagy szabadtéri rendezvényein vettek részt. Több feltárt koponya deformációról és a fogak csonkításáról árulkodik, amit Teotihuacánban nem alkalmaztak, a tőlük mintegy ezer kilométerre élt maják birodalmában volt ismert. A tudósok eddig a két kultúra közötti első érintkezéseket Kr. u. 378-ra tették, az új leletek szerint azonban ennél korábbiak: 300 és 350 közöttiek. A romváros Mexikóvárostól 50 kilométerre északkeletre fekszik, virágkorát az 5-6. évszázadra teszik, amikor a metropolisz Közép-Amerika legnagyobb, a korabeli világ egyik legfontosabb városa volt. Nem tudni, mi okozta bukását a 800-as években.

A MúzeumDigitár virtuális kiállítással támogatta az Év Kiállítása 2019 pályázat díjazottjait. A nyertes Szent István Király Múzeum Vonalba zárt történetek (Réber László grafikusművész kiállítása) című állandó kiállításáról készült kedvcsináló itt, a különdíjas Gödöllői Királyi Kastély Múzeum ZÁR(OL)VA – Egy kastély titkos élete, 1950–1990 című időszaki kiállítás digitális változata itt tekinthető meg.

A Himnusz megzenésítésének és a Hunyadi László című opera bemutatójának 175., valamint a várfürdő fennállásának 60. évfordulója alkalmából felavatták a vidéki Magyarország első teljes alakos Erkel Ferencszobrát vasárnap délelőtt a Gyulai Várfürdő parkjában. A korábbi kastélyparkban a kiváló zeneszerző rengeteg időt töltött, a környezet inspirálta művészetét.

Az A38 tetőteraszán kéthetente jelentkező koncertsorozatban 2019 legizgalmasabb és legeredetibb hazai dalszerzőit faggatják ki meghatározó könyvélményeikről, kedvenc szerzőikről és a sorok közti gondolataikról.

noemi

Tíz színpadi előadással és új programokkal várja a közönséget a Pécsi Nyári Színház június 20. és augusztus 11. között.

Harmadszor rendezi meg a PAD Utcafesztivált Debrecenben a b24 Galéria június 19. és 21. között. A három nap alatt többek között pop-up kiállítással, színielőadással, felolvasásokkal, filmvetítésekkel és koncertekkel várják az érdeklődőket.

15. alkalommal rendezi meg a Győri Balett a magyar hivatásos táncegyüttesek legnagyobb országos seregszemléjét: a Magyar Táncfesztivált, melyen a néptánctól a kortárs táncokon át a klasszikus balettig szinte valamennyi műfajban kínálnak előadásokat hazai és nemzetközi társulatok közreműködésével.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma